top of page

Aktualitás

Fővárosi Zeneiskolák 3. Kórustalálkozója

Időpont: 2025. nov. 22. 10 óra

Helyszín: Fischer Annie Zeneiskola (XIII. Hollán Ernő u. 21/B)

 

A műsort erre a linkre kattintva tudják letölteni. 

Köszöntő Dénes László Tanár úr 90. születésnapja alkalmából

"Drága Tanár Úr!

 

Isten Éltessen!

 

Lehetetlen felsorolni, hogy mennyi érdemed van, hány palántát ültettél, mennyi virágot öntöztél, és milyen sok sebet gyógyítottál. Még a legkiválóbb tanítványaid névsora is szinte végtelen lenne. Végtelen, mert éppen azt az önzetlen hivatást választottad, hogy másoknak segíts a zenén és hegedülésen keresztül.  Nem is tisztem és talán nem is olyan fontos a felsorolás, rangsorolás, hiszen minden hegedűs, muzsikus tudja Rólad: örökre nyomot hagytál bennünk.  A magyar hegedülés kultúráját nyugat európaivá szélesítve, az orosz hegedűiskola hagyományaival egyesítve neveltél bennünket.

 

Személyes hangon szólva, mindent megadtál, amit az adott növendék kívánt. Nekem Édesapámat pótoltad jóságoddal és törődéseddel, másoknak a családi háttér hiányát enyhítetted kultúrával és egyedülálló szakmai tudásoddal.

 

Biztosan tudom, hogy életem egyik legmeghatározóbb élménye a Nálad, növedékként eltöltött 7 év volt, amit később kollégádként újra megélhettem a tanításban és a tanárképzésben.

 

Nagy szeretettel és hálával köszöntelek születésnapodon!

 

Járdányi Zsófia"

Dénes László szakmai életútjának összefoglalóját erre a linkre kattintva tudják elolvasni.

Elindult az OpeRajt Program!

A Magyar Állami Operaház október 1-én, a Zene Világnapján indította útjára új, országos tehetséggondozó programját, mely a jövő operaénekeseit és énekkari művészeit kívánja felkutatni és felkarolni.
Első lépésként országos pályázatot hirdetnek énekmestereknek számára, akik jelenleg is tehetséges gyerekekkel, növendékekkel foglalkoznak, illetve éreznek magukban elhivatottságot arra, hogy a tanítás mellett tehetségkutatással is foglalkozzanak.

A program szakmai vezetője énekes tagozatunk vezetője Dr. Bátori Éva.

Az OpeRajt programról itt találnak minden információt:

OpeRajt néven indít mentorprogramot a jövő operaénekeseinek felkutatására az OPERA - Opera

 

A pályázat kiírását itt találják:

https://www.opera.hu/hu/rolunk/ismeretterjesztes/operajt-program/palyazat/?utm_source=newsletter&utm_medium=email

A páláyzat benyújtásának határideje: 2025. nov. 15.

https://www.youtube.com/watch?v=FZL--O-AtNU

Tornyai Péter: Szakácskönyv - Kottabemutató és bemutató tanítás

A Hangok mindenhol laknak sorozat 3. kötetében Tornyai Péter improvizációs játékokra, „közös hang-főzésre” hívja a zenetanárokat és a gyerekeket.

Időpont: 2025. november 15. 10-12 óra

Helyszín: Józsefvárosi Zeneiskola (1082 Budapest, Nap. utca 33.)

Közreműködnek: TORNYAI PÉTER zeneszerző, TORNYAINÉ DÓRY ZSUZSA csellótanár, MOLNÁR SZABOLCS zenetörténész, valamint a Járdányi Pál Zeneiskola AMI növendékei.

 

Jelentkezni erre a linkre kattintva tudnak. 

A meghívót ezen a linken olvashatják.

ZeneZen előadás Győrben

A nagy érdeklődésre való tekintettel egy újabb alkalmat szervezünk a ZeneZen módszer minél szélesebb körben való megismertetésére.

Időpont: 2025. nov. 7. 10-13 óra

Helyszín: Győri Liszt Ferenc Zeneiskola (9022 Győr, Liszt Ferenc u. 6.)

Az előadást tartja KÖRTVÉSI KATALIN és NOVÁK ANIKÓ.

A meghívó és a jelentkezési lap ezen a linken elérhető. 

XI. Országos Harmonikafesztivál

2025. november 20-23-a között, Dr. DEMENIV MIHÁLY szervezésében kerül megrendezésre az idei Harmonikafesztivál.

 

A részletes tájékoztatót és programot erre a linkre kattintva tudja letölteni.

A jelentkezési lap ezen a linken elérhető. 

Évi kép.jpg
Dr. Bátori Évát, társaságunk alelnökét és Énektagozatának vezetőjét a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották

"Megtisztelően illusztris társaságba kerültem, köszönöm szépen!
Számomra a legnagyobb értéke ennek a díjnak, hogy az emberek szavazatán múlik.
Tehát a művészet, benne a vokális komolyzene kedvelőkén.
Köszönöm Szinetár Tanár Úrnak és az engem felterjesztőknek."

 

A művészek lábnyomát 2025. szeptember 13-án,
ünnepélyes keretek között avatják fel a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán.

Az ünnepségről itt láthatnak összefoglalót:

https://index.hu/kultur/2025/09/13/halhatatlanok-tarsulata-uj-tagok-budapest-kultura/

Bátori Évával készült beszélgetés:

https://www.youtube.com/watch?v=gjMvtRdDr9w

Szeretettel gratulálunk az elismeréshez!

Évi kép2.jpg
"A művészutánpótlás aktuális kihívásai" - Minikonferencia az Eiffel Műhelyházban

Az Opera egynapos konferenciát szervez az operai műfajok utánpótlásában tapasztalható negatív tendenciákról.

Az eseményen Énekes tagozatunk vezetője, Dr. Bátori Éva is előadást tartott. 

Időpont: 2025. június 2. 10 óra

Helyszín: Eiffel Műhelyház

Alelnökünk néhány gondolata előadásából:

Szükség van az alap-, a közép- és a felsőfokú énekoktatás összehangolására,

egymásra épülő tanrendjének kialakítására. "Érezhetően csökken a vokális komolyzenével

foglalkozni, azt tanulni és művelni vágyók létszáma. Okainak boncolgatása őszinteséget

és mindenek előtt magas szintű szakmaisággal átitatott szakmai fórumokon való

egyeztetéseket követel meg tőlünk.

A fiatalok motiválása, bevonzása kötelezettségeket ró ránk, tanárokra. Ez a konferencia és

a hozzá kapcsolódó operaverseny, valamint az OpeRajt program is nagy segítséget

nyújt mindehhez.” 

I. Kárpát-medencei Jazz Trombitaverseny

A Ducsai Szabolcs Tehetséggondozó Program szervezésében kerül megrendezésre I. Kárpát-medencei Jazz Trombitaverseny, amelyre 14 és 24 év közötti magyar fiatalok jelentkezését várják 2025. június 30-ig.

A versenykiírást ezen a linken találják.

Az első fordulóhoz szükséges kottát ezen a linken tudják megnyitni.

Társaságunk következő közgyűlését 2025. május 17-én tartjuk.

A meghívót ezen a linken olvashatják.

Hangverseny kortárs magyar zeneszerzők műveiből a Bartók Rádióban

Társaságunk egyik küldetése, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a kortárs magyar zeneszerzők műveit a zenetanár kollégák és növendékek körében. Hagyomány teremtő céllal szerveztük meg a Bartók Rádióval közösen koncertünket, melyen ala-, közép- és felsőfokon tanuló növendékek és tanáraik lépnek fel.

Időpont: 2025. 04. 27.14 óra

Helyszín: MTVA székház, Sára Sándor koncert- és rendezvényterem, 1037 Budapest, Kunigunda útja 64.

A részvétel ingyenes, de az MTVA székházba való belépéshez regisztrálniuk kell a regisztracio-bartok@mtva.hu email címen.

(A nevüket, személyi igazolvány számukat, és a koncert időpontját adják meg). 

Hangverseny kortárs magyar zeneszerzők műveiből Pécsett is!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! A részvétel ingyenes.

A műsort ezen a linken tekinthetik meg.

 

Kortárs koncert Pécsett.jpg
Fuvla mesterkurzus a Marcibányi téri Kodály iskolában

Az intézmény fennállásának 70. évfordulója alkalmából
fuvola mesterkurzust hirdet volt tanítványuk, ifj. Kovács Imre vezetésével.

ifj. Kovács Imre kurzusa MEGHÍVÓ.jpg
Kortárszenei énekverseny Petrovics Emil emlékére - 2025. április 5.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara idén is megrendezi a Petrovics Emil emlékversenyt.

Dr. Bátori Éva tanszékvezető meghívóját és ajánlását itt olvashatják.

A nevezési feltételekről ezen a linken tájékozódhatnak.

Újabb tanári oklevelet adó képzések a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán

A 2025-26-os tanévben induló másoddiplomás képzésekről itt olvashatnak részletesen.

A jelentkezési határidő: 2025. 02. 15. 

Regisztrált tehetségpont.jpg

Regisztrált tehetségpont

MMA logo.jpg
nka-logo_v4.png
Parlando.jpg

Parlando

mztsznagy.jpg

Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete

Fidelio.gif
MZMSZ.jpg

Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége

Óbudaitársaskör.jpg
Metronom-logo2.webp
  • Facebook Basic Black
  • Twitter Basic Black
  • Black Instagram Icon

© 2023 by Key Lessons. Proudly created with Wix.com

bottom of page